Fiatal iparművészek tervezte porcelánok a Zsolnay kínálatában

zsolnayA manufaktúra a kismarosi Laufer Ferenc "Virágcserép", valamint három budapesti pályázó, Nagy Zoltán Csongor "Juvenile", Kiss Zsombor "Aqua" és Takács Árpád "Tealevél" című munkáját önti formába 2008 tavaszán.

A fiatalok ebben a sorrendben végeztek a gyár közelmúltban meghirdetett Zsolnay Kortárs Pályázatán, melynek célja olyan teás, vagy mokkás készlet tervezése volt, mellyel a 150 éves és klasszikus formákkal dolgozó gyár a fiatal vásárlók számára is vonzóvá tud válni.

A pályázatra negyvennégyen jelentkeztek, közülük a legjobb négy elképzelésből mintadarab készült. A szakmai zsűri ennek alapján állapította meg a végső sorrendet, s ítélte oda a 150 ezer, 100 ezer és a harmadik helyezetteknek járó 50-50 ezer forint értékű Zsolnay-porcelánt.

A fiatal iparművészek nagyon kreatívan oldották meg a feladatot. Sikerült megtalálni azt a kortárs formavilágot, amely tükrözi a jelent, előremutat a jövőbe, mindezek mellett méltó a Zsolnay márkanévhez, a győztes Laufer Ferenc például a teakiöntőt öntözőkannaként, a csészéket pedig döntött, füles virágcserepekként képzelte el.

www.zsolnay.hu