1945 előtti Magyarország, mint szőnyeg nagyhatalom

A rendszerváltás után sok minden visszajött az 1945 előtti polgári életmódból, operabál, aukciók, opera barátok társasága stb.

A szőnyegről elfeledkeztünk, pedig az összes szakirodalom, mint szőnyeg nagyhatalmat említi Magyarországot, ahol a polgárság nemcsak szerette a szőnyeget, hanem világszínvonalon értett is hozzá.

George O'Bannon, Londonban, 1995-ben kiadott Oriental Rugs című könyvében a 76. oldalon a következő felsorolást találjuk a világ legnagyobb szőnyeg gyűjteményeiről:

Victoria és Albert Múzeum, London, Metropolita Múzeum, New York, Textil Múzeum, Washington, Iszlám

Művészetek Múzeuma, Berlin, Iparművészeti Múzeum, Bécs és Iparművészeti Múzeum, Budapesti Iparművészeti Múzeum.

Az itthoni gyűjtemény több mint 800 db-ból áll, de nem látogathatók, mivel a Múzeumnak nincs pénze a kiállításukra, így a raktárakban hevernek.


1996-ban a londoni Thames and Hudson kiadó jelentette meg a Világ Legnagyszerűbb Szőnyegeinek fantasztikus albumát, amelyben több helyen hivatkoznak a pesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményére.

A szőnyeg készítés eredetéről ma még keveset tudunk. A szőnyeg szakirodalom tudomány nagyon fiatal tudományág, a XIX. század utolsó harmadában jelentek meg először könyvek, melyek próbálták rendszerezni a szőnyeg hatalmas világát.

A mai ismereteink szerint az első kézi, szimmetrikus csomózású szőnyeget - melyet Carbon 14-es vizsgálattal az időszámításunk előtti V.-VI. századra datálunk-, 1949-ben találta egy orosz régész csapat az Altáj hegységben Pazyryk nevezetű völgyében, egy szkíta főember sírjában. Ma Szentpéterváron, az Ermitázs Múzeumban látható.

A Pazyryk kárpiton látható motívumvilág alapján az egyik feltételezés szerint az örményekhez kapcsolható a csomózott szőnyeg "feltalálása", de nagy valószínűséggel valahol Közép-Ázsia sztyeppéin kell keresnünk az igazi eredetet. Sajnos a szőnyeg anyagából adódóan a XV. századból, vagy még korábbról nagyon kevés szőnyeg maradt fenn. Amit a korai szőnyegekről tudunk, az akkori festők képein látható szőnyegek alapján ismerünk. A XV. és a XVI. század feltörekvő polgársága Angliában, Németalföldön és Észak Olaszországban előszeretettel örökítette meg magát szőnyegei társaságában, melyek a gazdagság szimbólumai voltak, a misztikus Keletről.

Így ma ifj. Holbein, Lotto, Memling vagy Crivelli neve nemcsak egy régi mester neve, hanem a festményeik alapján egy-egy korai török szőnyegfajta meghatározása.

Érdekesség, ma a laikusok Európában a keleti szőnyegeket Perzsa szőnyegként emlegetik, míg a XIX. század előtti Európában török szőnyeg volt az elfogadott megnevezés.

Az 1851-es Londoni Világkiállításon jelentek meg először a nagyközönség előtt a kézi csomózású szőnyegek a Török pavilonban. Magyarország a török hódítások, és főleg az Erdélyi területek tartósabb megszállása miatt hamar megismerkedett a régi oszmán szőnyegek mesés világával.

Nagyon korán, nagyon komoly gyűjtemények születtek.

A kontinentális Európában először 1886-ban volt 34 db-os szőnyeg kiállítás Pesten, melyből 18 db a nagyváradi katolikus püspök, Ipolyi Arnold tulajdona volt. A következő keleti szőnyeg kiállítás Bécsben volt öt évvel később, 1891-ben, melynek törzs anyagát a császári család állami ajándékai tették ki, nem magán szőnyeg gyűjtemények.


Az első komoly, 354 db-os/ melyből 228 db volt a klasszikus Erdélyi szőnyeg/ kiállítás ezek után "természetesen" a budapesti Iparművészeti Múzeumban volt, melynek mai szóhasználattal Teleki Domokos erdélyi gyűjtő és mágnás volt a fő szponzora. A kiállítás anyagának katalógusa ma is alapmű, melyet Csányi Károly állított össze.

Végh Gyula és Layer Károly 1925-ben jelentette meg Párizsban a "Tapis turcs provenants des églises et collections de Transylvanie " című könyvüket, melyben 30 db színes régi oszmán szőnyeg tekinthető meg, melyből a 14 db a híres 1914-es kiállításon is látható volt.

A szőnyeg kultúra magyar "aranykorát" a II v.h. zárta le.

A "hírhedt" Arany-vonatról mindenki halott, mely szerelvénnyel a magyar zsidóktól elkobzott értéktárgyakat a szovjet csapatok elől nyugatra menekítették. Az amerikai hadsereg Salzburg mellett, 1945. július 29-én, leltárral vette át a szerelvényt a magyar kísérőktől, és ebben a felsorolásban is még 5250 db nagy értékű keleti szőnyeg volt található.*/ Ronald Zweig: Az Arany-vonat, 2002, Képzőművészeti Kiadó, 122. oldal/

Sajnálatos tény, hogy ez a hatalmas érték, ékszerekkel, festményekkel, és egyéb értéktárgyakkal együtt az amerikai hadsereg keze-közén eltűnt.

1945 után ez a hatalmas kultúra gyakorlatilag megszűnt létezni. Két olyan mű született csupán, mely ma is alap szakirodalom a régi oszmán szőnyegekkel kapcsolatban:

- Gombos Károly: Anatolishe Teppiche / Die Mythe der Seldscuk - Teppiche 1980 Budapest.

- Batári Ferenc: Ottoman Turkish Carpets 1994 Budapest

A magyar szőnyeg kultúra utolsó nagy eseménye az 1986-ban rendezett V. Nemzetközi Keleti Szőnyegek Konferenciája volt, melynek Bécs mellett Budapest is házigazdája volt. Több mint 700 szőnyeg gyűjtő jött ebből az alkalomból Budapestre a világ minden tájékáról.

Batári tanár úr volt az utolsó európai hírű szőnyeg tudósunk, aki sajnálatosan 2005 augusztusában egy isztambuli konferencián halt meg a szállodai szobájában.

2007 március 8-án megalakult tíz lelkes taggal az Első Pesti Szőnyeg Társaság, melynek jogelődje az 1923-ban alakult Magyar Szőnyeg Kedvelők Társasága volt.

A társaság célja, hogy újra élessze azt a virágzó szőnyeg kultúrát, ami a II. világ háború előtt oly természetes volt a magyar arisztokrácia és nagypolgárság köreiben.

www.selyemszonyeg.hu