Az első drótfa még a múlt században, 1995 novemberében, egy véletlen folytán készült.
Hogy mi is az a drótfa? Az általam drótfának hívott alkotások a következő jellemzőkkel bírnak: egyetlen szál hosszú, lágy vörösréz huzalból készül az egész alkotás, ami azt jelenti, hogy ha valaki visszafelé sodorná a kész művet, akkor kisebb alkotások estén 150, nagyobb alkotások estén akár 1000 m hosszú drótot kapna. A drót vastagsága kisebb alkotások esetén 0,8 mm, mely az alkotások nagyságától függően akár 3 mm vastagságú is lehet.

1995-ben egyetemi kollégiumi szobatársam, László hozott egy kicsi, mintegy 5 cm magas, vöröses szívű drótvirágot, amit egyik barátnője tekert neki. A következő hétvégére kölcsön kértem és elhatároztam, hogy én is tekerek egy csokor virágot drótból. Ahogy a szirmoknak megfelelő dróthurkot hajtottam, rájöttem, hogy ha a dróthurkot elkezdem egy irányban tekerni, egy ágacskát kapok. Ha a hurkon két további hurkot képezek (mint a nyúl fülei), és ezeket külön-külön megtekerem, majd a közös részt is megtekerem, akkor kapok egy Y formájú elágazást, ami, mivel a törzsről ágazott le az eredeti hurok, stabilan kötődik a fa törzséhez. Ekkor már a virágcsokor elkészítését egyből úgy folytattam, hogy az eredetileg a virág szárának szánt részre több ágat tekertem, és egy, a leghosszabb szárból kialakított talpat képeztem ki.Majdnem az egész hétvégém ráment a tekergetésre, de vasárnap este már a kollégiumi asztalomon díszelgett a MŰ.

Mostani szemmel, ha ránézek, nagyon kis esetlennek, elnagyoltnak, instabilnak tűnik, mely egyetlen fafajtára sem hasonlít, de akkor tetszett, és büszke voltam rá, hogy mint leendő gépészmérnök, egy kis művészeti affinitás is szorult belém. Már alig vártam a következő hétvégét, hogy újabb alkotást készíthessek, felhasználva az elsőnél szerzett tapasztalatokat. Összefogtam egy csokorba 15-20 szál vastagabb (1-2 mm átmérőjű) vörösréz drótot, spirálisan összetekertem, majd kihajtogattam leendő fő ágait és gyökereit, amire majdan a vékony drótot tekerem. Csípőfogóval formára igazítottam, így már a vázszerkezet is hasonlított egy igazi fára. Ez a váz még nagyon elnagyolt volt, ezért is kezdtem el aprólékosan, ahogy a képen is látszik, rátekerni minden egyes ágra egy vékony (0,6 mm vastag) vörösréz drótot, a gyökértől a lombkorona felé haladva, akkora drótdarabokból, amiket éppen otthon találtam. Ügyeltem arra, hogy a tekerés szép, tömör legyen, és a toldások a lehető legjobban eltakartak legyenek. Minden egyes alkotás elkészítése közben sikerült valami új technikát kitalálni. Egyre nagyobb (azaz a kezdeti 20 cm magasság helyett 30-35 cm magas, sűrű lombkoronájú) fákat készítettem, egy-egy darabot akár 3 hétvégén keresztül.

Ebben az időben egyre többször gondoltam arra, hogy a sok ezer órányi gyakorlásból egyszer akár megélhetési forrás is válhat. Már 5 éve készítettem a kisebb-nagyobb drótfákat, mikor is lehetőségem nyílt az első, kiállítással egybekötött vásárra bejutnom. Itt álmomban sem remélt érdeklődéssel fogadták munkáimat, újságcikkek, TV-riportok készültek. Ekkor már közel a mostani technikával, egyetlen szál hosszú drótból alkottam meg minden egyes alkotást. Ez abban különbözik az eddigi technikától, hogy itt nem lehetséges a fa korona formáját csípőfogóval kialakítani, hanem az egész fát előre le kell rajzolni, majdhogynem minden ágával együtt. A rajz és a leendő drótfa mérete határozza meg, hogy milyen vastag drótból kell dolgoznom, és hogy nagyjából hány ága lesz a fának. Ebből már ki lehet számolni a szükséges drót mennyiségét, és ha az egy szálban a tekercsben rendelkezésre áll, akkor el lehet kezdeni a tekerést.

Csak a vörösréz rendelkezik azzal a számomra pozitív tulajdonsággal, hogy könnyen alakítható, viszont, ha megtekertem, akkor tekerés közben az anyag felkeményedik, és ez a keménység adja az egész fa merevségét, ezért nincs szükség semmilyen vázszerkezetre, vagy alátámasztásra, hogy a kész mű megálljon. Ez a keményedés egyébként azt jelenti, hogy ha egy adott ágat a drót hurokból megsodortam, akkor onnan már nincs visszaút, azt már visszabontani nem lehet, mert akkor az anyag eltörik. Tehát minden egyes ágat azzal a tudattal kell kialakítanom, módosításra már nincs lehetőség. Ahogy egy mesterfodrásznak legalább 10 fajta ollója, nekem 10 fajta fogóm van, mindegyik speciálisan átalakítva az adott részfeladathoz, minden szerszámnak minden egyes éle, sarka legömbölyítve, hogy a kemény acél szerszáma puha vörösréz drótot ne sértse meg.

Szigetközi származásom révén a fák szeretete már gyermekkorban kialakult. Amióta elkezdtem a drótfákat készíteni, bárhova is vezetett utam, mindig volt nálam fényképezőgép, mert ha megláttam egy fát, ami valamiben eltért a többitől, legyen az egy furcsa lombkorona vagy csavarodott törzs, egyből megörökítettem.

A Magyar Szabadalmi Hivatalban levédettem az ötletemet, valamint felvettem a kapcsolatot a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal, akik folyamatosan zsűrizik munkáimat. Minden egyes művembe, a gyökérzetbe rejtve saját monogramomat is beletekertem.

Eleinte kollégiumi barátok vásároltak tőlem, hogy meglepjék barátnőiket, később azonban a kiállítások hozta ismertségnek köszönhetően egyre nagyobb méretű alkotásaim is sorra gazdára találtak. Ügyfeleim nagyobb részben a már eladott alkotások fényképei alapján, a kért monogramokat a gyökérbe beletekerve (nászajándék esetén a menyasszony és a vőlegény, házassági évforduló esetén a boldog házasok monogramja és egy évszám) rendelnek drótfát, de sokan viszont, mivel nem tudnak néhány hetet, nagyobb munka esetén néhány hónapot várni, ők a kész alkotások közül tudnak választani. Alkotásaimat eddig mintegy 20 országba rendelték meg, vagy vitte ki a megrendelő.

www.falidisz.hu